Daganatos megbetegedések

Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek észlelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a kimutatható mennyiséget.


A „rák” több mint kétszázféle, tulajdonságaiban, kihatásában, következményeiben és gyógyíthatóságában egymástól eltérő daganatos betegség közös neve.

Egy egészséges sejt csak szükség esetén osztódik – miután a szükséges sejtpótlás megtörtént, az osztódás megáll. A rákos sejtek osztódása viszont nem áll le, hanem újra és újra megismétlődik. A rosszindulatúvá vált, túlszaporodó sejtek egy idő elteltével átterjedhetnek más, környező szervekre is, bejuthatnak a nyirokrendszerbe vagy a véráramba, amelyen keresztül szétszóródhatnak a szervezet különböző részeiben.

A rák tüneteinek felismerése

A rák nem egy „derült égből a villámcsapás”” hanem hosszú, alattomos, több szakaszban zajló folyamat eredménye. A folyamat időtartamát, amíg az első rákos sejt az egész szervezetre szétterjed, s végül elpusztítja azt, számos tényező befolyásolja.

A rák gyakran gyógyítható, ha elég korán felfedezik. Sajnos sok ember nem törődik a megelőzéssel, halogatja a szűrővizsgálatokat, és sokszor már csak akkor veszi igénybe, amikor már nagy a baj.

A rák bármelyik figyelmeztető jelzését tapasztalva azonnal orvoshoz kell fordulni és nem szabad a vizsgálatot alkalmasabb időre halasztani. A gyors reagálás az életünket mentheti meg. A már meglévő tünetek kivizsgálásánál létezik egy még jobb módszer: felfedezni a rákot, mielőtt a legapróbb tünetek megjelennének!

Gyanújelek lehetnek az alábbi elváltozások

– a bőr színe, elváltozásai
– megváltozott, esetleg vérző, viszkető anyajegyek
– újonnan keletkezett, nem múló dudorok, duzzanatok
– az emlőbimbó elváltozásai, behúzódása, váladékozása
– az emlő alakjának eltorzulása
– tapintható duzzanat a herezacskóban
– duzzanat a szájban vagy az ajkakon
– fehér vagy piros folt a fogínyen, a nyelven vagy a szájüreg más részein

Lelki okai


A tünetek a szervezet jelzései, hogy valami nincs rendben. Ajánlatos odafigyelni rájuk, mert ok nélkül nem alakulnak k. Az ok természetesen nemcsak rák, hanem sok egyéb probléma is lehet. Sőt, az esetek nagy részében lelki tényezők állnak.

Akár egy lelki trauma, vagy elfojtott agresszió, zárkózottság, stb.

A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni.

Kiváltó oka lelki eredetű. Csak akkor fejeződik be terjeszkedése, ha az embert szó szerint felemészti. Életünk be nem vallott, és önpusztító lelki problémája idézi elő, azaz készíti elő a talajt. Amit nem tudunk feldolgozni, azt a test így juttatja kifejezésre (pl: visszafojtott agresszió, elfojtott vágyak, gyerekkori lelki trauma stb)

Megoldás: tanuljunk meg figyelni saját vágyainkra, életcéljainkra, valósítsuk meg önmagunk, lépjünk túl sérelmeinken, koncentráljunk életcéljainkra, meg kell próbálni erőt meríteni, megtalálni helyünket a nagyvilágban, mert csak így lehet továbblépni. Tanuljunk meg kiállni magunkért. Helyezzük előtérbe saját lelkünket, próbáljuk meg elfogadni gyengeségeinket, hiányosságainkat.

Tévhitek a rákról

– Nem igaz, hogy a rák megvéd másfajta betegségtől
– Nem igaz, hogy csak a nők kaphatnak HPV fertőzést
– Nem igaz, hogy a túlsúlynak nincs köze a rákhoz
– Nem igaz, hogy hajhullást okoz a sugárkezelés
– Nem igaz, hogy depressziós lesz minden rákbeteg
– Nem igaz, hogy elbódítanak az erős fájdalomcsillapítók
– Nem igaz, hogy mindenkinek hasznosak a kiegészítő szerek
– Nem igaz, hogy a szolárium nem okozhat bőrrákot
– Nem igaz, hogy sérülés is okozhat rákot
– Nem igaz, hogy a rák mindig öröklődik
– Nem igaz, hogy a kemoterápia mindig meggyötri a betegeket

Érdekességek a betegségről, hasznos információk

– A lappangó, a szomszédos szövetekre nem terjedt, áttétet még nem adott rák gyógyulási aránya nagyon jó. Ez a korai felismerés jelentősége!

– A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van. (nagyban hozzájárul a koffein, alkohol, cigaretta stb.)

– A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.

– A ráksejtek oxigén dús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére.
Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására

– A kemoterápia során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrendszerben stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek: a máj, vese, szív, tüdő stb. – károsodását is okozhatják

– Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszaporodjanak és daganatokká fejődjenek.

Forrás: www.doktorx.hu