Kismama és gyermek fogászat

Kismama és gyermek fogászat


Terhesség alatti táplálkozás

Kisgyermekek fogápolása


Terhesség alatti fogápolás

A terhesség ideje alatt a kismama fogai – közkeletű felfogás szerint – „természetes” romlásnak vannak kitéve. Ez azonban így nem igaz. A veszélyt a megváltozott táplálkozási szokások okozzák, mivel a kismamák naponta többször, és több félét esznek, mint korábban. Így fogaik jobban ki vannak téve a „savas támadásnak”, ezért keletkezik több szuvas fog a terhesség alatt. A kismamák hormonális rendszere is megváltozik, amely viszont az ínygyulladást segítheti elő, ezért a terhesség és a szoptatás ideje alatt fokozottan kell ügyelni a megfelelő szájhigiéniára, amely révén – no meg a negyedéves (!) fogászati kontrollok segítségével gyakorlatilag megakadályozható a kismama fogainak romlása.

Kisgyermekek fogápolása

A kisgyermekeknek gyakran kínálnak cukros italokat, és cumit, amellyel igen komoly veszélynek teszik ki a gyermek még frissen előtörő tejfogait. A baj nem csak ez, hanem ezzel hozzá is szoktatják a gyermeket az édes italokhoz, ételekhez, így már a maradó fogak is veszélybe kerülnek. A fogorvos nem ritkán találkozik feketére szuvasodott tejfogakkal – sőt, maradó fogakkal – már fiatal gyermekeknél. Az ilyen fogromlás nem csak a megfelelő egészséges táplálkozásban hátráltatja a gyermeket, hanem pl. a megfelelő hangképzésben is. Tehát a szülők felelőssége óriási, hiszen „csupa jó indulatból” olyan súlyos károkat okoznak gyermeküknek, amely még felnőtt korban is csak megterhelő terápiával kezelhető.

A gyermekek étkezési szokásai meghatározóak a fogak egészsége szempontjából. A mai gyermekek rendszertelenül étkeznek, és szinte folyamatosan nassolnak, zömmel egészségtelen, cukros, ismeretlen összetételű ízesített italokat, és kekszeket stb. Ehelyett napi ötszöri étkezést ajánlunk – egészséges táplálékot, amely után közvetlenül fogyasztva a szénhidrátok (pl. csoki) kevésbé veszélyezteti a fogakat.

Természetesen a megfelelő szájhigiénia, az étkezések utáni helyes módszerű fogmosás, és a legfontosabb esti fogmosás utáni nassolás és édes italok száműzése elengedhetetlen. Gyakorlatilag az esti fogmosás után semmilyen ételt, italt ne fogyasszon gyermek – ivóvíz kivételével.

A gyermekkorban meglepően gyors a szuvasodás folyamata, ezért ebben a korban félévente szükséges felkeresni a fogorvost, mert az időben észlelt problémákat kíméletesen és fájdalommentesen tudjuk gyógyítani.
A szuvas tejfogak ellátása szakorvosi feladat, viszont az orvos egyénileg mérlegeli a beavatkozás mikéntjét, szükségességét, lehetőségét.
Maradó fogak

Gyakori félreértés forrása, hogy az első rágófog, amely a felnőttkorban igen fontos szerepet játszik a rágásban, 6 éves kor körül az utolsó tejfog mögött tör elő, és nem esik ki tejfog emiatt. Ezért a szülők azt hiszik, ez még tejfog és nem maradó fog. Így e fog ezért különösen nagy szuvasodási veszélynek van kitéve. A frissen előretörő, maradó fogaknál lehetőség van a szuvasodás ellen barázdazárással védekezni, amely viszont csak a rágófelszíni szuvasodást gátolja, a fogak közöttit nem. Ez a beavatkozás teljesen fájdalommentes.

Állandó fogászati kontroll

A legfontosabb szabály, a gyermeket ne csak probléma esetén vigye a fogorvoshoz, hanem a tejfogak megjelenésétől kezdve legalább félévente jelentkezzenek a fogorvosnál, – panasz nélkül is. Ezzel a gyermek hozzászokik a fogászati kontrollhoz, és jó eséllyel egész életében kiszolgálják a fogai, a lehető legkevesebb fogászati beavatkozás mellett. A szülők gyakran megijednek, amikor a maradó front fog, a még benn lévő tejfog mögött tör elő. Amennyiben a tejfog mozog, úgy nincs ok az „ijedelemre”, ha viszont stabilan áll még, akkor célszerű fogorvoshoz fordulni.
A helyes fogápolást már a tejfogak esetében el kell kezdeni, kb. kétéves koráig vízzel és speciális, kisgyermekek számára kifejlesztett fogkefével, majd gyermek fogkrémmel is.
Javaslom, keressen fel bennünket terhessége elején, amikor is nyugodt körülmények között megbeszélhetjük, mire kell figyelni mind a kismama, mind később a megszületendő kisgyermek esetében.

Trükkök gyerekeknek

A tisztítást mindaddig, amíg nem alakult ki a gyerek motivációja az önálló fogmosásra, a nehezebben hozzáférhető helyeken ¬ vagyis a felső, hátsó fogak belső felületénél ¬ kell kezdeni. A tisztítást nem szabad erőből végezni ¬ a könnyű, köröző mozdulatok előnyösebbek, mint a „súrolás”. A gyermekfogkrémet, illetve habot elég csak kiköpni, nem kell vízzel kiöblíteni. Ez megnöveli a fluoridfelvételt, ami csökkenti a fogzománc érzékenységét. A hab kiköpése előtt a szájban ide-oda mozgatva eljut a fogközökbe is, és ott is csökkenti a fogszuvasodás kockázatát.

A fogkefénk soha ne legyen senkivel sem közös, mindenkinek legyen sajátja. A fogszuvasodást előidéző kórokozók a nyállal átvihetők. Időnként (hetente egyszer) a fogmosás után ajánlatos a fluoridgél használata, ami tovább erősíti a fogzománcot és ellenállóbbá teszi a fogat a szuvasodással szemben. Ez különösen azoknál fontos, akik fogszabályzót viselnek. A fluoridos fogkrémet váltva használjuk gyógynövényes, fluoridmentessel. Ugyanis a túl sok fluor csökkenti az immunrendszer aktivitását.


Forrás: www.doktorx.hu