Új lehetőség a gerincsérv gyógyítására, műtét helyett Mc Kenzie módszer

A derékfájás az egyik leggyakoribb betegség, amellyel a felnőtt korú lakosság orvoshoz fordul. 100 emberből 80-nál jelentkezik, leggyakrabban 45-50 éves kor között. A nehéz fizikai munkavégzés során növekszik az ágyéki gerinc degeneratív folyamatainak és az ezzel összefüggő fájdalmak kialakulásának kockázata. Ugyanakkor a tartós ülés ugyanolyan százalékban okoz derékfájást. Olyan foglalkozások, amelyek változatlan testhelyzetet kívánnak meg hosszabb időszakon keresztül (pl. ülés), különösen egyéb tényezőkkel (pl. vibráció) társulva, hatványozottan fokozzák az ágyéki gerinc sérülékenységét. Ez a helyzet pl. a gépkocsivezetőknél vagy erőgépkezelőknél.
A derékfájás nemcsak a felnőttkorban, de iskoláskorú gyermekeknél is jelentős tényező. A 6 –16 évesek 15%-a részesül legalább egyszer orvosi kezelésben derékfájás miatt.
A betegek 90%-nál a panaszok visszatérnek és 35%-nál az alsó végtagba sugárzó fájdalom is kialakul.

Mi idézi elő a tüneteket?


Előre görnyedt helyzetben a csigolyák között lévő porckorongokra a rtstsúly akár 200%-a hat, és ha még emelünk is, nagyon megnő a nyomás. Az itt lévő szalagok is megnyúlnak a terhelés hatására, ha a tartás változatlan marad a szalag tovább nyúlik és később túlnyúlik, ha az erő megszűnik a szalag nem az eredeti hosszára megy vissza. Ha görnyedten ülünk a porckorong nem egyformán terhelődik, ha elől terheljük hátra kerül és fordítva. Ha hátra kerül a porckorong külső rostos gyűrűje károsodik, berepedések keletkeznek rajta. A porckorong belső kocsonyás magja így helyéről elmozdul, ennek fokozatai vannak.
Enyhébb esetben a külső rostos gyűrű nem szakad meg csak meggyengül és a belső mag nyomja a hátulsó hosszanti szalagot és az ott futó valamelyik ideggyököt. Ha a rostos gyűrű elszakad a belső mag részben kicsúszik, de összefüggésben marad a bent maradt résszel úgy, hogy vissza tud kerülni a gyűrűn belülre. Amennyiben ez gyakran előfordul, akkor állandó nyomási tünet áll fenn és a visszacsúszás nem eredményez teljes panaszmentességet.
Legsúlyosabb esetben létrejön a gerincsérv – ez a belső mag egy részének vagy egészének kicsúszását jelenti. A kiszorult porc mögött a rostos gyűrű hegesen összeszűkül és a kiszakadt rész az ideggyök kilépési csatornájában, vagy a gerinccsatornában helyezkedik el.

Kezelés: Általában kezdetben gyógyszeres és fizioterápiás módszerekkel történik. Jó hatású a gerinc melletti ideggyökök Lidocain injekciója. Van azonban a derékfájás kezelésének egy sok sikerrel kecsegtető módszere, amely hazánkban talán még nem eléggé ismert. A módszer az 1970-es években kezdett elterjedni szerte a világon, s a gerinc problémák megoldására ma talán a leggyakrabban alkalmazott konzervatív (nem műtéti) eljárásnak számít.
Az eljárás fizikai törvényeken alapul, egyedi vizsgálati módszert alkalmaz. Ezzel eldönthető, hogy milyen irányú mozgás rontja illetve, milyen javítja a beteg állapotát. A jól végzett gyakorlatok hatására a tünetek folyamatosan a centrum (gerinc) felé mozdulnak el, azaz a tünetek centralizálása jön létre. A perifériás ( lábba, combba, farba lévő) fájdalmak erőssége csökken vagy megszűnik de a centrális tünetek megmaradnak, vagy elmozdulnak, de bizonyos esetekben még átmenetileg fokozódnak is. Akiknél ezt a jelenséget a megfelelő mozgással ill. fogásokkal elő tudjuk idézni azoknál jók a terápiás kilátások. A tünetek centralizálásához pár perctől egy-két nap esetleg három hét is kellhet. Az idegrendszeri tüneteket (zsibbadás, izomgyengeség, reflex eltérés) is meg lehet ezzel a módszerrel szüntetni.

A vizsgálat során tehát kiderül, hogy az adott beteg milyen mozgásra reagál. Ezt otthon bizonyos ideig (állapotától függően) rendszeresen végezni, és ezzel párhuzamosan az ellentétes irányú testmozgásokat és testhelyzetet szigorúan kerülni kell. Legtöbbször speciális párna (Mc Kenzie párna) használatára is szükség van, hogy a gerinc megfelelő helyzetét fenntartsuk. A betegeknek csak igen kis százaléka nem képes a hatékony önálló kezelésre, az ő esetükben speciális technikákra lehet szükség, amelyeket képzett szakember alkalmazhat csak.

A Mc Kenzie módszerben nagy hangsúlyt kap a megelőzés, mivel a legtöbb gerincprobléma visszatérő eredetű.

Ez a módszer nagyon sok betegnél hozhat gyógyulást ill. jelentős javulást, és nem utolsó sorban sok felesleges műtétet takaríthat meg, mellyel jelentős szenvedést és szövődményt kerülhetünk el. A műtét után gyakran az alatta, vagy felette levő porckorongra tevődik át a nagy terhelés, mely miatt a sérv kiújulásának nagy a kockázata. Jelentős a költségmegtakarító hatása is (műtét, keresőképtelenség, csökkent munkaképesség).

Ez a módszer szakember irányítása alatt veszélytelen és igen eredményes. A derékfájás és az isiász (alsó végtagba sugárzó deréktáji fájdalom) kezelésében. A későbbiekben a beteg önállóan is képes lesz a panaszait enyhíteni ill. a kiújulást megelőzni.

A nyaki, vállba ill. karba sugárzó fájdalmak kezelése is hasonló elven alapul. Következő alkalommal majd a nyaki problémákkal foglalkozunk.

Dr. Wimmer Ágnes
ortopéd szakorvos
manualterapeuta

Bővebb felvilágosítás: 06 20 340 5935

Forrás: www.doktorx.hu